Pókember: Vadonatúj nap

HD 7.878 2026
Négy év telt el. A Nincs hazaút végén Pókember a magányt választotta. Önként, a világ érdekében kitörölte magát az emberek emlékezetéből, és ezzel lemondott a szerelméről meg a jó barátjáról is. Magányos felnőttéletet él. New York már nem ismeri a nevét, csak élvezi áldásos működését: hiszen ő folytatja a bűn üldözését – és már nincs semmi más dolga, főállású Pókember lett. Mégis egyre többször van rá szükség. A ránehezedő nyomás különös változásokat indít be a testében, és végül odáig fajul, hogy már a létezését fenyegeti. Éppen akkor, amikor egészen újfajta bűncselekmények kezdenek terjedni a városban, és neki élete legnagyobb ki hívásával kellene szembenéznie.

Odüsszeia

HD 7.997 2026
Odüsszeusz, Ithaka legendás görög királya a trójai háború után hosszú és veszélyes útra indul hazafelé. Útközben olyan mitikus lényekkel találkozik mint a küklopsz, Polüphémosz, a szirének és a boszorkányistennő, Kirké. Christopher Nolan következő filmje, az Odüsszeia egy mitikus akcióeposz, melyet számos helyszínen forgattak IMAX® technológiával.

Az utolsó ház

HD 6.918 2026
Egy négytagú család váratlanul a saját házába zárva találja magát kiút nélkül, és együtt kell működniük, hogy túléljék mind a fogyatkozó készleteiket, mind a rejtélyes, fenyegető erőt, amely csapdában tartja őket.

Minyonok és szörnyek

HD 7.291 2026
A nagy sikerű Gru franchise új spin-offjában ismét az ikonikus főhős nem kevésbé ikonikus segítői keverednek a korábbiaknál is észvesztőbb és humorosabb kalandokba. (Gergo Horvath)R3

군체

HD 8.115 2026

Toy Story 5

HD 7.4 2026
Woody, Buzz, Jessie és a banda többi tagja nehézségekbe ütközik, amikor a játékidőt érintő új fenyegetéssel kell szembenézniük: a technológiával. (Szarka Károly)R3

Megszállottság

HD 8.228 2026
Bear (Michael Johnston) régóta szerelmes a legjobb barátnőjébe, Nikkibe (Inde Navarrette), ám soha nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy bevallja az érzéseit. Egy nap azonban elhatározza, hogy változtat ezen, és elindul megkeresni a tökéletes ajándékot, amellyel végre megnyithatja a szívét. Egy helyi kristályboltban különös tárgyra bukkan: az úgynevezett „egykívánságos fűzre”, amely állítólag teljesíti tulajdonosa egyetlen kívánságát – csak félbe kell törni.

The Death of Robin Hood

HD 6.321 2026
A Robin Hood-történet sötétebb újragondolása, amelyben a címszereplő, a múltbéli bűneivel és gyilkosságaival küszködő magányos harcos súlyosan megsérül, és egy titokzatos nő felajánlja neki a megváltás lehetőségét.

Gonosz halott: Égj!

HD 7.93 2026
Férje halála után egy nő vigaszt keres apósáéknál, távoli otthonukban. Ám amikor sorra Deadite-okká válnak, a családi összejövetel pokoli rémálommá alakul. Hamar ráébred, hogy az életében tett ígéretei még a halálon túl is számítanak. (Csillag Lajos)

Vaiana

HD 6 2026
Az ókori Polinéziában, amikor Maui szörnyű átka eléri egy indulatos törzsfőnök szigetét, a makacs lánya válaszol az Óceán hívására, és útnak indul, hogy megkeresse a félistent és helyrehozza a bajt.

Filmek

HD

Odüsszeia

2026 Movie
HD

Az utolsó ház

2026 Movie
HD

군체

2026 Movie
HD

Toy Story 5

2026 Movie
HD

Megszállottság

2026 Movie
HD

Gonosz halott: Égj!

2026 Movie
HD

A leleplezés napja

2026 Movie
HD

Supergirl

2026 Movie
HD

Vaiana

2026 Movie
HD

Soulm8te

2026 Movie

Most játszottak